Megjelent a "Koordináció az önkormányzati feladatellátásban" című Módszertani Kiadvány

Koordináció az önkormányzati feladatellátásban Módszertani Kiadvány borító

A Belügyminisztérium Önkormányzati Koordinációs Irodája a KÖFOP-2.3.4-VEKOP-15-2016-00002 számú, Önkormányzati Fejlesztések Figyelemmel Kísérése II. projektjén belül, a Megyei Jogú Városok - Megyék és települések programsorozat keretében 2016 szeptembere és 2017 októbere között közel 50 rendezvényt szervezett az ország számos településén. A hét együttműködő megyei önkormányzat, illetve a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖOSZ) segítségével olyan tapasztalatokra tettünk szert ebben az időszakban, amelyeket a lehető legtöbb érintettel meg kívánunk osztani. A településektől, megyéktől és a MÖOSZ-tól kapott visszajelzések alapján elkészítettük „Koordináció az önkormányzati feladatellátásban” című Módszertani Kiadványunkat, melynek elsődleges célja, hogy módszertani eszközöket kínáljon egy-egy koordinációval kapcsolatos feladathoz, mindezt pedig olvasmányos, interaktív formába öntve adja át az olvasó számára. A praktikus felhasználhatóságot szem előtt tartva Kiadványunk mellé egy kitölthető Munkafüzetet is készítettünk, mely lehetőség ad egy konkrét, saját önkormányzati projekt alkalmával az egyes lépések nyomon követésére az általunk felkínált módszertani eszközök segítségével.

Bízunk benne, hogy kiadványunk hasznos segítségnek bizonyul az önkormányzati feladatok ellátásában és várjuk a gyakorlati felhasználás során szerzett tapasztalatokat is!

A kiadvány és a munkafüzet a hír alatt a "Kapcsolódó dokumentumok" pont alatt érhető el.

 



FirstPrev1NextLast v
Koordináció az önkormányzati feladatellátásban Módszertani Kiadvány borító
Koordináció az önkormányzati feladatellátásban Módszertani Kiadvány borító
FirstPrev1NextLast v


Vissza a hírfolyamhoz