Tisztelt látogató

allamtitkarKöszöntöm Önt az önkormányzati feladatellátást segítő belügyminisztériumi uniós projektekhez kapcsolódóan létrehozott, működtetett honlapunkon. A 2012. július 1. és 2015. szeptember 30. között megvalósított „Önkormányzati fejlesztések figyelemmel kísérése” (ÖFFK) című ÁROP 1.1.20-2012-2012-0001 kódszámú kiemelt projekt stratégiai célja volt annak elérése, hogy a Belügyminisztérium egységes keretrendszerben követhesse nyomon és tudja segíteni az önkormányzati szektor által tervezett, illetve végrehajtott európai uniós és hazai forrásból megvalósuló, az európai uniós tagsággal összefüggésben vállalt kötelezettségek teljesítésére irányuló önkormányzati fejlesztéseket.2015. október 1-jétől megkezdődött a KÖFOP-2.3.4-VEKOP-15-2016-00002 azonosítószámú, „Önkormányzati fejlesztések figyelemmel kísérése II.” (ÖFFK II.) elnevezésű kiemelt projekt előkészítése. Az ÖFFK II. projekt alapvetően az önkormányzatok hatékony működésének előmozdításához és fenntarthatóságának növeléséhez kíván hozzájárulni. A projekt során – tervezetten - az önkormányzati működést érintő három kutatás kerül megvalósításra, melyek eredményeként az önkormányzati működést segítő módszertani anyagok és útmutatók kerülnek kidolgozásra. A projekt eredményeinek megismerését, az önkormányzatok működését segítő módszertani anyagok alkalmazását konferenciák és műhelymunkák megszervezésével és kiadványok megjelentetésével is kívánja a projekt segíteni, és ezáltal szolgálni a még hatékonyabb helyi közszolgáltatás-nyújtás megvalósítását.

Üdvözlettel
Dr. Dukai Miklós
önkormányzati helyettes államtitkár
Belügyminisztérium

Aktualitások

2013.05.21
profilkép

GYIK - Szennyvíz

1. Mit jelent, hogy „a Kormány a megvalósításról saját hatáskörben gondoskodik”? A saját hatáskörbe vonás csak az önerő támogatásra terjed-e ki, vagy mást is magában foglal?

2013.05.18
profilkép

MEGJELENT! BM Rendelet - EU Önerő

Kedves Kollégák! A 19/2013. (V.22) BM rendelet az alábbi linken elérhető: http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK13079.pdf

2013.05.05
profilkép

Megjelent az Önkormányzati Hírlevél

Tartalom: JOGSZABÁLYFIGYELÖ, JOGÉRTELMEZÉS ÉS JOGALKALMAZÁS, JELENTÉSEK, TÁJÉKOZTATÓK, A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI,

2013.05.05

Szennyvízelvezetési konzultáció

Farkas Imre , NFM közigazgatási államtitkár levele a Polgármestereknek. Tisztelt Polgármester Úr/Asszony! Engedje meg, hogy ezúton köszönjem meg a március 1-én megrendezésre került, a szennyvíz-elvezetési és – tisztítási beruházások határidőben történő megvalósítása érdekében lefolytatott első konzultáción való megjelenését és közreműködését.

2013.04.09
profilkép

Emlékeztető az „Önkormányzati fejlesztések figyelemmel kísérése” című ÁROP-1.1.20-2012-2012-0001 azonosítószámú, kiemelt projekt nyitó rendezvényéről

Az EU tagsággal összefüggésben vállalt kötelezettségek (pl.: ivóvíz, hulladékkezelés, energiahatékonyság) és azok megvalósulásának vizsgálata kulcsfontosságú a következő években, hiszen ezek uniós tagságunkból illetve az időközben a tagállamok által elfogadott és vállalt kötelezettségekből származnak, nem teljesítésük esetén az ország nemcsak büntetésre számíthat, de eleshet az uniós támogatások egy részétől is.

infoblokk










ÖFFKII

a kedvezményezett neve: Belügyminisztérium
a projekt címe: Önkormányzati Fejlesztések Figyelemmel Kísérése II.
a szerződött támogatás összege: 1,200 milliárd forint
a támogatás mértéke (%-ban): 100%
a projekt megkezdésének dátuma: 2015. október 1.
a projekt tervezett befejezési dátuma (ha megvalósult, akkor a tényleges befejezés): 2018. december 31.
a projekt azonosító száma: KÖFOP-2.3.4-VEKOP-15-2016-00002

HVK

a kedvezményezett neve: Belügyminisztérium
a projekt címe: Helyi versenyképesség-fejlesztési kutatási program
a szerződött támogatás összege: 1,000 milliárd forint
a támogatás mértéke (%-ban): 100%
a projekt megkezdésének dátuma: 2016.01.01.
a projekt tervezett befejezési dátuma: 2018.03.31.
a projekt azonosító száma: KÖFOP-2.3.3-VEKOP-16-2016-00001

IKIR

a kedvezményezett neve: Belügyminisztérium
a projekt címe: Helyi közszolgáltatás információs rendszer fejlesztése és bevezetése (IKIR)
a szerződött támogatás összege: 4,000 milliárd forint
a támogatás mértéke (%-ban): 100%
a projekt megkezdésének dátuma: 2016.01.01.
a projekt tervezett befejezési dátuma: 2017.12.31.
a projekt azonosító száma: KÖFOP-2.3.1-VEKOP-16-2016-00001

Leggyakoribb címkék